Bejelentkezés

A fogászatiimplantátumrólA Denti rendszerrőlAirport-Hotel Budapest*****

A Denti Implantációs Rendszer

25 éves tradició a fogorvosi implantológiában

A Denti Implantációs Rendszer fejlesztése 1980-ban kezdődött. A fejlett nyugati országok /Németország, USA, Olaszország/ példáját követve a nagytisztaságú, magastömörségű polikristályos alumunium-oxid-ból készültek első dentális implantátumaink (un. DIAKOR implantátumok), amellyel az első beültetésünket 1983. márciusában végeztük. A következő években alkalmazásukkal számos kedvező tapasztalatot szereztünk, amelyet a Denti implantációs rendszerek további fejlesztéseinél felhasználtunk

A 80-as évek közepétől a tiszta ötvözetlen titán a biokorundot az implantátum gyártásból fokozatosan kiszorította. Erre az előbbinél jobb mechanikai és az élettani környezetben mutatott kiváló biológiai tulajdonságai miatt került sor. A korszerű fogorvosi implantátumok azóta is elsősorban ebből az alapanyagból készülnek.
A Denti tiszta, ötvözetlen titánból fogorvosi implantátumok kifejlesztését 1985-ben kezdte el. A Denti titán implantátumok 1987-ben kerültek forgalomba, amelyek a folyamatos fejlesztések eredményeképpen a mai napig megtartották korszerűségüket és amelyeket a fogorvosok mind Magyarországon, mind pedig a világ számos országában magas sikerességgel és elégedettséggel használnak.
A harmadik évezred első éveiben az alkalmazott anyagok, módszerek fejlődése átalakította, módosította a hagyományos fogorvosi gyakorlatunkat. Bár ez a folyamatos fejlődés a mai napig fennáll, az évszázad elejétől kezdve ismét elkezdődött az ezidáig mellőzött cirkónium-oxid implantológiai felhasználása. Ennek eredményeképpen ma már a legkorszerűbb implantátum-tipusoknak a tisztán cirkónium-oxidból készített -tehát fémmentes- fogorvosi implantátumok és fejrészek, illetve fogpótlások számítanak.
Az 5 % ytriummal stabilizált cirkónium-oxid biokerámia, mint egy korszerű titán-alternatív implantátum alapanyag kiválóan alkalmas dentális implantátumok előállítására. A Denti System Kft ebből a cirkónium-oxid alapanyagból implantátumok, illetve önálló fejrészek kifejlesztését 2003-ban kezdte el. Európában az elsők között, 2004-ben a tisztán cirkónium-oxidból álló fejrészeket, majd 2007-ben a Denti cirkónium (un.”DC”) implantátumokat is piacra hozta, és ezzel megtartotta továbbra is pozicióját a vezető implantátum-rendszerek körében.

A Denti Implantációs Rendszerhez tartozó fogorvosi implantátumok főbb jellemzői

A Denti Implantátum Rendszerbe az implantátumok gyártására alkalmazott alapanyagok szerint a következő típusú implantátumok tartoznak:
1/ ötvözetlen tiszta (ún.cp) titániumból készített implantátumok
2/ a cirkónium-oxidból készített implantátumok

1/ Az ötvözetlen, tiszta titánból készített Denti implantátumok jellemzői

A Denti System Implantációs Rendszerhez tartozó, tiszta ötvözetlen titánból előállított implantátum fajtái a következők:
1/ cilindrikus csavaralakú implantátumok (DS típusok)
2/ egyrészes gyökérforma (kónikus) csavarimplantátumok (OP típus)
3/ kétrészes gyökérforma csavarimplantátumok (DR típus)
4/ cilindrikus (lépcsős-hengeres) implantátumok (Denti Fit-in típus)
5/ tű-vagy mini implantátumok (DN típus)
6/ extraorális csavarimplantátumok (EO típus)

Az ebbe a csoportba tartozó implantátumok testrészei és fejrészei, azok alkotóelemei, valamint a protetikai és fogtechnikai segédelemek egyes részei is ötvözetlen titánból, hideg megmunkálással készülnek.
A mechanikailag nagy terhelésnek kitett elemek /pl. rögzítő csavarok, gömbfejű retenciós elemek, stb./ ún. Ti-Al-V, azaz titán aluminium-vanádium ötvözetből állnak. (Megjegyzés: Az utóbbi időben a vanádiumot molibdénnel helyettesítik, ugyanis így elkerülhető a vanádium szájüregi korróziója, illetve a vele szemben esetlegesen kialakuló túlérzékenység. Viszont az ötvözet szilárdsága és kopásállósága ugyanolyan kedvező marad.)
Az alapanyag szigorúan meg kell, hogy feleljen az ISO 5832-2 nemzetközi szabványban a dentális implantátumok készítésére szolgáló tiszta titánra (Grade I) vonatkozó, az ISO (TR 7405: 1984 Biological evaluation of dental materials) és az ISO (TR 9366: 1988 Implants for surgery – Biocompatibility) javaslatokban leírtak szerinti anyagtani elvárásoknak.
Emellett az egyes implantációs rendszereknek rendelkezniük kell a nemzetközileg elfogadott minőségbiztosítási tanúsítványokkal is /ISO 9001, ill. CE jelzés/.
A megfelelő alapanyag és a hideg megmunkálási módszer a biztosítéka az anyag korrózió-mentességének és kiváló mechanikai tulajdonságainak.
Az implantátum készítése során a kívánt forma és méret kialakítása után felületkezeléssel fejeződik be a gyártás. Ennek eredményeként a csontba kerülő testen az optimális osszeointegrácio elérése érdekében mechanikai és kémiai módszerrel mikroporózus felszínt alakítanak ki. Első lépésben a Denti implantátumok felszínét 150 µm-es szemcseméretű alumínium-oxid por szórásával felérdesítik. A mikropórusok átlagos mérete 8-15 µm között van.
A DenTi implantátumok felszíni kialakítása
A bioinert tulajdonság biztosítékát jelentő oxidbevonat vastagítása kémiai módszerrel való utókezeléssel /ún. passziválással/ történik. A passziválást /a titánoxid réteg megvastagítását/ speciális fizikokémiai módszerrel végzik, amelynek eredményeképpen a Denti implantátumok felszínén tiszta titánium-oxid /ún. rutil/ kristályszerkezet jön létre. Ez a mikroérdesített, passzivált felszíni kialakítás magas felületi energiáival a biztosítéka a csontszövet gyors és biztonságos kialakulásának és tartós rögzülésének a Denti implantátumok felszínén.
A Denti titán implantátumok dupla steril csomagolásban (gamma sugárral sterilizálva) kerülnek forgalomba .

2/. A Denti Cirkónium-oxid implantátumok

A fogorvosi implantológia, illetve az alkalmazott anyagok, módszerek fejlődése átalakította, módosította a hagyományos fogorvosi gyakorlatunkat. Bár ez a folyamatos fejlődés a mai napig fennáll, az évszázad elejétől kezdve ismét elkezdődött az ezidáig mellőzött cirkónium-oxid implantológiai felhasználása.
Az 5% ytriummal stabilizált cirkónium-oxid fogorvosi célra történő felhasználása Európában a 90-es évek végén Németországban, illetve Svájcban kezdődött. Első lépésként a már ismert cad-cam módszerrel szóló kozmetikai koronákat, majd az évszázadunk első éveiben rövidebb hídpótlásokat készítettek belőle
Fogorvosi implantátum előállítására a századunk első éveiben került sor. Előállítását az is gyorsította, hogy ezekben az években tudományos kutatások eredményeként ismertté vált, hogy a titán implantátumok biostabilitása fiziológiai környezetben megkérdőjelezhető.
Ennek köszönhetően, egyre inkább fontosabb szerepet kapott az 5 % ytriummal stabilizált cirkónium-oxid biokerámia, mint egy korszerű titán-alternatív implantátum alapanyaga.

A/ a Denti Implantációs Rendszerhez tartozó cirkónium-oxid fogorvosi implantátumok /ún. Denti C implantátum/ főbb jellemzői

  • Egyrészes csavarimplantátum
  • Polírozott nyakrész
  • Az implantátum testfelszíne Al2O3 részecskékkel megfújt és savazott a mikroérdesség kialakítása miatt
  • Zárt porozitású, mikroporózus testfelszín

Az 5 % yttriummal stabilizált cirkónium-oxid biokerámia az orvosi tapasztalatok szerint megtartotta biokompatibilitását, emellett mechanikai tulajdonságai kedvezően javultak. Ennek megfelelően elkezdődött belőle a dentális implantátumok előállítása.

B/ a Denti Cirkónium-oxid / Denti C/ biokerámia implantátumok főbb anyagtani jellemzői

  • Nem sugárzó /izotóp mentes/
  • 5% Y2O3-al stabilizált polikistályos, magastömörségű cirkónium-oxid biokerámia
  • Izosztatikusan préselt, gyökérforma egyszakaszos csavarimplantátum
  • Mikroérdesített, savazott implantátum felszín
  • Polírozott nyakrész
  • Porkohászati módszerekkel, szinterezéssel előállított magastömörségű implantátum
  • Zárt porozitású, átlagos pórusmérete 0,8-1,5 µm
  • A klinikai vizsgálatok 2004–ben kezdődtek. Az Denti C implantátumok klinikai kipróbálására 2007-ben került sor.

A Denti C biokerámia implantátumok biológiai és mechanikai főbb jellemzői:

  • Biokompatibilis, bioinert titán-alternatív dentális implantátum
  • A természetes fogakhoz hasonló szín, optimális esztétika
  • Magas hajlító szilárdság és keménység
  • Nem rezorbeálódik, magas kémiai és térfogatálló stabilitással rendelkezik
  • Rossz elektromos és hővezető
  • Alacsony felületi potenciál- kisfokú plakk-akkumuláció
    /jobb, mint a titán, illetve az arany esetében/

A Denti Implantációs Rendszerhez tartozó cirkónium implantátumok ún. fémmentes, tisztán cirkónium-oxid biokerámiából porkohászati módszerekkel előállított bioinert /biokerámia/ polikristályos gyökérforma csavarimplantátumok
A DenTi C implantátumok legújabb típusa az ún. gömbfejű implantátum. Az implantátum testrészének makro- és mikrostruktúrája /formai és felszíni kialakítása/ mindenben megegyezik a gyökérforma DenTi C implantátuméval. A különbözőség az implantátum fejrészének kialakításában van: ebben az esetben –ahogy a nevéből is kitűnik – a fejrész 2 mm átmérőjű gömb, amely az alsó fogatlan állcsont implantátumos pótlása esetében mint retenciós elem, a kivehető fogsor helyben tartására szolgál. Tekintettel a cirkónium-oxid keménységére, illetve kopással szembeni nagyfokú ellenállóságára, még hosszú használat esetén sem fenyeget a fejrész megkopása, illetve emiatt az implantátum esetleges cseréje.

Összefoglava az elmondottakat,
a Denti C biokerámia implantátumok alkalmazásának előnyei az alábbiak:

  • Fémmentes, a titánnal szemben fennálló túlérzékenység esetében is alkalmazható
  • Bioinert, teljesen biokompatibilis,
  • Magas hajlítószilárdsággal rendelkezik
  • Környezetbarát, nem sugárzó
  • Formai kialakítása miatt egyszerűen beültethető, erős primer stabilitással rendelkezik
  • Felszíni mikrostruktúrája biztonságos osszeointegrációt tesz lehetővé

A Denti C biokerámia implantátumok alkalmazásának hátrányainak számíthat,

  • A kemény csontszövetbe erőszakolt, durva behajtásakor az implantátum sérülhet, törhet
  • Egyrészes implantátumok lévén, a párhuzamos beültetés hibája esetében a szájban történő fejrész-korrekció szükséges
  • Drágább, mint a hagyományos titán implantátumok

A Denti C iplantátumok dupla csomagolásban, hőlég sterilizálás után kerülnek forgalomba.
Valamennyi Denti Rendszerhez tartozó implantátum beültetéséhez saját, a beültetést megkönnyítő és biztonságossá tevő sebészeti műszerkészlet áll az alkalmazó fogorvosok rendelkezésére.

3/ A DenTi Implantációs Rendszerhez tartozó implantátum-fejrészek, protetikai kiegészítők

A Denti Implantációs Rendszer korszerűségét, széleskörben sikeres alkalmazhatóságát nemcsak a 26 év alatt kifejleszett implantátum-formák, illetve az implantátumok beültetéséhez kifejlesztett műtéti módszerek, hanem a korszerű fogpótlások készítéséhez szükséges fejrészek és egyéb fogtechnikai kiegészítők is segítik. A fejlesztések során a korszerű biomechanikai elvek alkalmazása mellett mindvégig figyelembe vettük a felhasználó fogorvosok tapasztalatait és véleményét. Ennek köszönhetően a Denti Implantációs Rendszerhez tartozó protetikai elemek alkalmazása mind a fogorvosi rendelőben, mind pedig a fogtechnikai laboratóriumban könnyen és biztonságosan végezhető.

A Denti fejrészek és fogtechnikai kiegészítők titánból, illetve titánötvözetből (Ti-Al-V), cirkónium oxid kerámiából, az átmenő és rögzítő csavarok nagy szilárdságú titánötvözetből készülnek.

A Denti implantátumok fejrészei segítségével ragasztással rögzülő, feltételesen, a fogorvos által oldható csavaros rögzítésű, illetve levehető (kivehető) típusú fogpótlás készíthető. Emellett a rendszer tartalmazza a kivehető fogpótlások speciális rögzítéséhez szükséges elemeket is (pl. stégretenciós, gömbretenciós vagy mágnes rögzítéshez stb. alkatrészeket is.

Összegzés

2009–ben a Denti Implantációs rendszer 26 éves lett.

Nem kis büszkeséggel elmondhatjuk, hogy az általunk kidolgozott és alkalmazott DenTi M Implantációs Rendszer nemcsak történetét tekintve, de elismertségében és minőségében is az elsők közé tartozik Európában. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy ezekből az implantátumokból az emúlt több, mint két és fél évtized során a DenTi implantátumokat széles körben alkalmazó kollégák sok tízezernyit ültettek be belőle megelégedettséggel itthon és külföldön is betegeik számára.

A DenTi Implantációs Rendszer hosszútávú sikeressége egyértelműen az állandó, gondos fejlesztésnek köszönhető. A fejlesztés mindig kétirányú volt: egyrészt a korszerű tudományos elvek figyelembevételével, másrészt az alkalmazó fogorvosok észrevételeinek, javaslatainak figyelembevételével történt.

A DenTi Implantátum Rendszer naprakészségének, korszerűségének biztosítása mindvégig a DenTi System Kft vezetésének, fejlesztő gárdájának volt köszönhető. A fejlesztést ma már a szakterületüket kiválóan ismerő szakemberekből álló team végzi. A DenTi System Kft megalapítása óta (1989) döntő szerepet játszott az implantátumos hardwer gyártásában, fejlesztésében, forgalmazásában. Nagy előrelépést jelentett ezen a téren a 2006-ban a Hager & Meissinger céggel (Németország) kötött együttműködési megállapodás, mely szerint ez a cég gyártja hazai szabadalom alapján a rendszerhez tartozó hardwer elemeket, biztosítva ezzel a legmagasabb pontosságot, precizitást és a kiváló minőséget.

 

www.dentiimplantclinic.hu
www.budapest-dental.co.uk
www.budapest-dental.co.uk